„A kutyák beszélnek, de csak azok számára, akik képesek meghallgatni őket.” – Orhan Pamuk
Az amerikai fenegyerek méltán Nobel-díj várományosa 1999-ben magára vállalta „a teremtő” szerepét. Művében megalkotta az ember mellé a tökéletes lényt, Csonti urat a 6-7 éves keverék kutyust.
Barátunk, hősünk és egyben a mesélőnk is lesz.
Amúgy csak szójáték vagy mögöttes tartalommal bír, hogy ha angolul vesszük a kutya szót – dog, fordítva Isten-t kapunk – God? A kutyák eddig is fontos szerepet játszottak a mitológiánkban – a különböző létsíkok határainak örzőik valamint lélekkísérők a túlvilágra. És persze űber cuki szeretetgombócok 
Csonti úr gazdája egy – Willy Gurevitch – aki lengyel zsidó bevándorlók gyermeke. Bár nem volt jó tanuló, de irodalomtanára látta benne a szikrát így terápia lett számára az írás. Viszont ez sem állíthatta meg a főiskolás évek alatt kezdődő drog függőségtől, ami a teljes lecsúszáshoz vezetett.
Annyira lesüllyedt amennyire csak egy ember tud.
A hajléktalanság viszont meghozta neki az egyedüli jót az életében kutya formájában. Egyik önkívületi delírium állapotában maga a Télapó szólott hozzá, aki egy órán keresztül szidta Willy-t. Ezen látomása eredményeként immár Willy G. Christmas-ként terjesztette az igét.
Viszont a rohamosan romló egészségügyi állapota miatt elindult megkeresni volt tanárát, hogy Csonti úrnak új gazdája lehessen, de elkésett vele.
Súlyos jelenet, amikor bemutatja Auster a kutya meghasonult lelkét. Egy része a valóságban a gazdája mellett maradt, de a másik párhuzamosan szemléli már a kórházban, ahogy kipárolog az élet belőle.
„Emberi” mivoltából tovább viszi a lába és kalandos utakra téved. Hogy hol talál befogadást vagy megértés, szeretet ragaszkodást és veszélyt most nem taglalom.
„A jó jót, a gonoszság gonoszságot szül, és ha jóságodat gonoszsággal viszonozzák is, nincs más választásod, mint hogy jobb legyél azoknál, akik rosszul bántak veled.”
Megélt sok bánatot és örömöt, de a szíve Willy-é, örökkön örökké. Egyszer elmesélte neki azt a helyet, amit ő Timbuktu-nak nevezett– „ha van a világon igazság, gondolta, ha a kutya atya egy kicsit is befolyásolhatja teremtményei sorsát, akkor az ember mellett kell, hogy maradhasson aztán, hogy mind a szóban forgó ember, mind a szóban forgó jó barát elpatkolt.”
Mindannyiunk kedvenceivel egyszer majd Timbuktu-ban találkozunk, de most jár nekik a dupla jutalomfalat :)…mert:
„Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom, máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz, már nem
vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, de el nem
érem, ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni, de a
hang, ami hív, de a jel, ami szól még nem mond semmit, meddig
érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.”
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim… (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán)
(hozzászólásban mutasd meg a Te Csonti uradat 
)
(kép forrása: saját)